3.3.3. Az IMFK szerződéseinek listája egyedi közzétételek alapján

Az államháztartás pénzeszközei felhasználásával, az államháztartáshoz tartozó vagyonnal történő gazdálkodással összefüggő, ötmillió forintot elérő vagy azt meghaladó értékű árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adásra vonatkozó szerződések megnevezése (típusa), tárgya, a szerződést kötő felek neve, a szerződés értéke, határozott időre kötött szerződés esetében annak időtartama, valamint az említett adatok változásai, a védelmi és biztonsági célú beszerzések adatai és a minősített adatok, továbbá a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 9. § (1) bekezdés b) pontja szerinti beszerzések és az azok eredményeként kötött szerződések adatai kivételével
A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött – általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni, ingyenes ügylet esetén a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül a magasabb összeget kell figyelembe venni. Az időszakonként visszatérő – egy évnél hosszabb időtartamra kötött – szerződéseknél az érték kiszámításakor az ellenszolgáltatás egy évre számított összegét kell alapul venni. Az egy költségvetési évben ugyanazon szerződő féllel kötött azonos tárgyú szerződések értékét egybe kell számítani.

A közfeladatot ellátó szerv szerződései éves bontásban:

2024. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

2022. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2020. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2018. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2016. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2014. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2012. évi szerződések

2023. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2021. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2019. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2017. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2015. évi szerződések

IMFK és telephelyei nettó 5 millió alatti szerződések kimutatása

IMFK és telephelyei nettó 5 millió feletti szerződések kimutatása

 

2013. évi szerződések

IMFK és az önállóan működő intézményei 5 millió Ft-ot meghaladó szerződései 2010-2013-ig

 

2011. évi szerződések

Írjon nekünk!

Amennyiben kérdése, észrevétele van, van tájékoztatást szeretne kérni írjon nekünk.

Kérdésem van